Hetedik rész - Ha borul a világod

Egy mosollyal az arcomon ébredtem fel, igaz, hogy a dolgok nem pont úgy alakultak ahogy én szerettem volna, de azért túl sok panaszra sem volt okom. Hiszen mindenem megvolt amire egy ember vágyhat.

Még mielőtt kinyitottam volna a szemem már tudtam, hogy Niall nincs mellettem. Erről akkor meg is bizonyosodtam amikor csak pár sor sietősen felfirkantott üzenet fogadott a konyhába, amely szerint ma dolguk van a fiúkkal.

Csalódottan húztam el a számat.

Általában észben tartom mikor merre mennek, hol vannak vagy mit csinálnak, legalábbis a jelentősebb dolgokat, de úgy tudtam mostanában semmilyen kötelezettségüknek nem kell eleget tenniük legalább egy hónapig.

Azonban úgy tűnik ezúttal tévedtem.

Gyorsan megreggeliztem, majd egy kicsit összerámoltam a lakást, aztán pedig már ép készültem elmenni apámhoz, ám csengettek. Összevont szemöldökkel nyitottam ajtót ugyanis egy számomra ismeretlen középkorú férfi állt ott, kezében néhány papírt szorongatott, miközben egy nagyobb autó parkolt le előttünk.

- Meghoztuk a zongorát hölgyem, a munkatársaim azonnal behozzák, de előtte alá kéne írnia pár helyen a papírokat!

- Zongorát? – Dadogtam értetlenül – én, vagyis mi nem vettünk zongorát!

- De én igen – jelent meg a kapuban egy széles vigyor kíséretében Liam, majd elvette a papírt a férfitól és aláírta helyettem, elvezényelte őket a lakásba, hogy hova tegyék a csodálatos fekete hangszert. Elképedve figyeltem minden egyes lépésüket, nem értettem hova ez a nagy felhajtás, vagy, hogy miért kaptam ezt. Nem szóltam egy szót sem, egészen addig amíg el nem mentek a szállítók. Egyből kérdőre vontam a fiút, aki továbbra sem akarta befejezni az idétlen vigyorgást.

- Nos – kezdett bele – mivel otthagytad a munkahelyedet, így gondoltam azért tetted, hogy ezentúl itthon tudj alkotni, hogy nagyszerű zeneszerző legyen belőled, de mivel az én drága Niall barátom nem tart itthon ilyesféle hangszert, gondoltam megleplek eggyel!

- Liam ezt nem fogadhatom el - ráztam a fejem gyorsan, ez mindenen túl tesz. Az ajándékok mindig kényes kérdéssé ütköztek nálunk, egy zenetanári fizetésből nem sok mindent lehet kezdeni. Az összeköltözéskor úgy egyeztem a szőke fiúval, hogy minden hónapban fizetek a lakásba, minden tiltakozása ellenére, most azonban nem tudom miként fogom ezt megvalósítani.

- Oh, dehogyis nem! – Újabb huncut vigyort eresztett meg, és úgy tűnt ezzel lezártnak is tekintette az ügyet, szétnézett a nappaliba- Niall?

Ekkor tűnt fel az ütközés.

- Azt írta dolgotok van maR

Láttam az arcán ahogy ledöbben, majd egy mosolyt erőltet arcára.

- Oh igen – vakarta meg fejét – Ő és Harry…

-Valaki engem emleget? – Lépett be a göndör egy széles vigyorral az ajtón – srácok máskor ne hagyjátok nyitva az ajtót, veszélyes lehet- mondata közben megakadt ugyanis további hangok csatlakoztak hozzá Louis és Zayn személyébe. Úgy tűnt mindenkinek nagyon jó a kedve, Liam idegesen pillantott rám, engem azonban már nem érdekelt.

Egy nagyot sóhajtottam, felkaptam az üvegasztalról a kulcsaimat, és a már jó előre kikészített papírokat. Szó nélkül indultam meg az ajtó felé.

- Kim várj – fogta meg a vállamat Liam, de leráztam magamról a kezeit, a többiek értetlen tekintete közepette távoztam a lakásból, gyorsan beindítottam az autómat, és már ott sem voltam.

A könnyek szúrták a szememet de már nem volt erőm sírni sem, értelmét nem láttam. Niall hazudott nekem ez tiszta sor, ráadásul úgy, hogy az alibijét még le sem egyeztette az állítólagos barátaival, hát mit mondjak erre?

Csak tudnám merre lehet, bár túl sok lehetőség nem akadt, lévén, hogy bármerre megy azonnal felismerik. Azt pedig mostanában egyre jobban gyűlöli. Lassan megráztam a fejemet, leparkoltam apa háza előtt és nagy léptékkel mentem be. Minden ugyanolyan volt itt már évek óta, úgy tűnt szereti azt amit megszokott, a változások pedig teljesen és tökéletes hidegen hagyják. Lehet nekem is így kéne tennem. Miért kéne érdekeljen, hogy Niall mit csinál? Az egész kapcsolatunk zátonyra futott, és bolond aki ezt nem akarja felismerni.

Tehát én magam is.

- Szia kicsim – lépett elém, mint mindig, most is kifogástalan külsővel, öltönnyel és nyakkendővel. Szorosan megölelt, menta, kávé és parfüm illata volt, már el is felejtettem mennyire hiányzik nekem – jó, hogy itt vagy!

Meglepett ez a kijelentése. Sosem voltam túl jóba a szüleimmel, persze amit csak tudtak megadtak nekem, de igazi szeretetet vagy törődést nagyon keveset, ugyanis folyton dolgoztak. Egyik üzleti út követte a másikat, nem volt megállás még karácsonykor, születésnapokon vagy ballagáskor. Egy száll magam voltam, megtanultam kezelni az önállóságot, és azt, hogy mellőzve vagyok, de akad amit még én sem tudok lenyelni, ez pedig a hazugság volt. Mi mindig őszinték voltunk egymáshoz, igaz sokszor veszekedtünk emiatt, hatalmas viták és patáliákat csaptunk le, mégsem rejtegettük az igazságot, egyetlen pillanatra sem.

- Miért is? – Vontam fel finoman a szemöldököm a válasz pedig nem váratott sokáig magára. Egy méz szőke hajú, nagy barna hajú fiatal, talán tőlem ha két-három évvel idősebb nő állt meg közvetlenül apám mellett. Nem tűnt egy elkényeztetett nőnek, nem viselt sminket, természetes szőke volt a haja, egyszerű ruhát viselt, mindenféle kivágás és magas sarok nélkül. Kedvesen rám mosolygott, én azonban nem tudtam egyből viszonozni ezt a gesztusát, ugyanis teljesen le voltam döbbenve. Ez a nő a testvérem lehetne.  Oh, apa, ugye nem? Mond, hogy nem.

- Kim- nézett rám apa – be szeretném mutatni neked a menyasszonyomat,  Hilary Ő itt Kimberly a lányom – itt újra a nőre nézett – Kim, ő pedig Hilary!

Köpni nyelni nem tudtam. A menyasszonya? Úgy éreztem forog velem a világ, nem akartam elhinni, hogy ez tényleg velem történik meg. Nem. Nem. Nem. Nem lehet igaz, hogy az apám ismét megnősül, ráadásul egy olyan nőt vesz el aki alig idősebb tőlem, aki a lánya lehetne könyörgöm. Tudom, ne viselkedjek úgy, mint egy hisztis tizenéves, de ez akkor is abszurd. Vajon mit szerethet egy ilyen nő, egy folyton dohánytól bűzlő, pocakos, lassan kopaszodó férfiben?  Csak azon kaptam magam, hogy a nő megölel, édes parfümének illata beleivódott a tudatomba, és hányingerem lett tőle.

Gyorsan menekülni akartam. Így a pár kör kérdés után, a már sokszor használt „ dolgom van, sietek” kifejezésre hivatkozva leléptem. Persze előtte, még megígértették velem, hogy hamarosan Niall és én velük vacsorázunk.  Egy újabb ötlet ami nem tetszett.

Egész délelőtt kocsikáztam, délután pedig bekaptam pár falatot az egyik gyorsétteremben, utána pedig kiültem egy parkba, csodával határos módon remek napsütéses időnk volt, bár egy kicsit fújt a szél, de az érdekelt most a legkevésbé.  Elmélázva ültem, semmivel sem törődtem, egészen addig amíg egy hangosabb sikolyra nem lettem figyelmes. Aztán pedig csoportos rohanásra. Mire felkaptam a fejem, és realizáltam mi történik, már ott voltak előttem. Egész pontosan kilencen álltak meg körülöttem. Kilenc nem túl barátságos lány. Tudtam mi lesz a dolog mögött így azonnal felálltam és sietősre fogtam a lépteimet a kocsim irányába.

- Niall sokkal jobbat érdemel tőled, te kurva – jött az első oltás, ezt pedig további mocskolódó helyeslés követte. Próbáltam nem törődni velük, már majdnem elértem az autót, gyerünk Kim, csak egy kicsit.

- Ha az enyém lenne, akkor tényleg megbecsülném és minden időmet vele tölteném, te miért üldögélsz itt egymagad, csak nem figyelemre vágysz?  Rajta akarsz felkapaszkodni, igaz?

Igazán kedvesek voltak egyébként. A sírás határán álltam, fájdalmasan felkiáltottam amikor egy kéz ragadta meg a hajamat, és visszarántott.

- Engedj el te kis majom – kiáltottam rá most már tényleg nagyon dühösen, erre csak felvihogtak.

- Hagyd Őt békén – jött egy újabb hang – Ő a miénk!

Nem válaszoltam, nem akartam lovat adni alájuk, de legszívesebben a képükbe ordítottam volna, hogy akkor tessék vigyék, nekem sincs rá szükségem. Kinyitottam az autó ajtaját, és már ép szálltam volna be amikor az egyik lány a kezemre csapta az. Felüvöltöttem kínomban, újabb röhögés és mivel elkezdett vérezni a kezem, gyors megpattanás következett.  Beültem az ülésbe, a lábaim még kint lógtak, a kezemet vizsgálgattam. Már csak ez hiányzott. Egyre mérgesebb lettem, a könnyeim végre utat törtek maguknak, én pedig ismételten sírtak, komolyan kezdem úgy érezni, hogy nem tudok mást csinálni, nem figyelve a sebességkorlátozásokra hajtottam a kórházba, ahol aztán kitisztítottak a sebemet a kezemen, összevarrták és mivel sikerült eltörni be is gipszelték. Így indultam haza, miközben csak reménykedni mertem, hogy még senki sem tud a kis incidensről, gyorsan ki kell találnom valamit.

Már Niall kocsija is ott parkolt de még a fiúk sem mentek el sehova, úgy tűnt ismételten az egész napot itt töltötték, miért kell így megnehezíteni a dolgomat, most komolyan? Egyszerre öt ember szemébe hazudjak. Csendben voltak, teljes némaság szűrődött ki bentről. Próbáltam én is halkan beosonni. Sikertelenül.

- Már azt hittem sosem érsz haza – lépett elém Niall, arcán fülig érő mosoly ült – mi történt a karoddal?

Nos, ez ennél gyorsabban nem is történhetett volna. Az órára pillantottam, fél kilenc múlt. A kórház egy kicsit valóban elhúzódott.

- Semmiség – legyintettem a másik karommal – sziasztok srácok – köszöntem futólag a többieknek akik a nappaliban ültek, és úgy tűnt elmélyülten beszélgettek, igyekeztem fel a szobámba azonban Liam elém állt, karjait összefonta a mellkasa előtt, kérdőn nézett a karomra, ahogy a többiek is mire csak a szemeimet forgattam.  Niall mellém lépet, majd tüzetesebben kezdte el vizsgálni a gipszet. Elhúztam tőle a karomat.

- Baleset volt semmi komoly!

- Nekem nagyon is komolynak tűnik – érvelt tovább Liam. Nem válaszoltam. Az ajkaimba haraptam – Mi történt Kim?

- Egy kis atrocitás, nem kell túldramatizálni!

- Miféle atrocitás? – Kerekedtek el Harry szemei is.

Újból hallgattam, ha elmondom nekik a teljes igazságot teljesen ki lesznek bukva, Niall pedig képes és mellém épít két hatalmas testőrt akik minden lépésemet figyelik, de ha nem én mondom el, akkor majd megtudják mástól, ha már most nincs tele minden ezzel az egésszel az interneten. Csodáltam ezért a rajongóikat, mindig mindenről tudnak, szinte azonnal, szerintem néha hamarabb, mint Ők.  Így egy nagyot sóhajtottam.

- Pár lány nem igazán díjazza a jelenlétemet melletted – néztem Niall kék szemeibe – és, mivel pont kéznél volt az autóm ajtaja, gondolom szerették volna ennek jelét is adni, ha már a beszólások, és a kritizálások nem hatottak.

Csend.

Összepréselt ajkakkal vártam a történet végét. Egyik sem szólt semmit.

- Most már elengednél? – Tettem fel a kérdésemet anélkül, hogy Liam szemeibe néztem volna, vagy bármelyikükre.  A fiú azonban nem mozdult.

- És szerinted ezzel el van intézve? – Tudakolta Niall – ezt nem hagyhatjuk annyiban Kim!

- Legalább ne tennél úgy, mintha tényleg érdekelne Niall – jegyeztem meg epésen, és elmondhatatlanul örültem, hogy végre megtaláltam a hangomat.

- Mégis miket beszélsz ?

- Hol voltál ma? Mert a fiúk itt, te pedig állítólag velük! Vagy azt hiszed tényleg mindent el fogok nézni? El fogom tűrni, hogy úgy beszélsz velem ahogy, hogy minden egyes kis kívánságodra ugrok, mégsem jó semmi, hogy porig aláznak a rajongóid és most  tovább is mennek, ennek tetejébe pedig még te is hazudsz nekem? Szerinted ez így rendben van? Mert kurvára nincs úgy… ennyit még te sem érsz meg nekem Niall! A többiről pedig nem is beszélve! Mond mennyit tudnak a történetünkről a barátaid? Tudod, ami a zárt ajtók mögött történik!

Én magam sem ismertem fel a hangom, annyira távoli és éles volt, szinte remegtem az elfojtott indulataimtól. Mégis mi a fene történik itt, most komolyan? Talán nem kellett volna ennyire kiakadnom ,így mindenki előtt.

- Elég legyen! – Vágott közbe idegesen Niall, de én nem tudtam abbahagyni.

- Miért? Csak nem félsz? Érdekes, nekem nem úgy tűnt amikor az első pofont kaptam tőled, remélem élvezted!

- Kim!  - Kiáltott rám Niall.

- Kim utálom amikor bőgsz – ismételtem meg a szavait- undorító vagy olyankor!

- Elég legyen ebből – már teli torokból üvöltött, láttam rajta, hogy elszakad a cérna de már késő volt, túlságosan felhergeltem, láttam ahogy lendül a keze, lehunytam a szemem és csak vártam az ütést ami azonban elmaradt, azaz nem engem talált el. Zihálva nyitottam ki a szemeimet és láttam, hogy Liam áll előttem, szemei villámokat szórnak, még Niall teljesen meglepett. Úgy tűnt maga sem tudja kezelni a helyzetet. A következő amire emlékszem, hogy elszabadul a pokol, Zayn nekiesett a szőkének, Harry és Louis próbálja őket szétválasztani, miközben Liam kifelé húz a házból Semmit sem kérdezek, és semmit sem látok. Csak egyben vagyok biztos.

Innentől minden csak rosszabb lesz.