Első rész - Titokzatos?

Azt mondják, minden kezdet nehéz.

Nekem a kezdet könnyű volt, valahogy minden ment magától.

Egy véletlen folytán ismerkedtünk meg, egy partin, amire a nagyképű és nagyravágyó apám elrángatott.

Sosem kellett nélkülöznöm, mindenem megvolt, bármit is akartam, azt megkaptam. Kivéve a szeretetet. Alig volt részem benne, mindig csak amolyan díszként tartottak, ritkán láttam a szüleimet, akik sokat dolgoztak, és ha láttam is Őket, akadt jobb dolguk nálam.

Semmire sem vágytam jobban, mint a figyelmükre és a szeretetükre, vagy egy kis igazi törődésre.

A zenébe menekültem, zongorázni kezdtem, sorra nyertem a versenyeket, művészeti iskolába jártam, az érettségi után pedig maradtam oktatónak.

Szerettem a munkám, és annyira imádtam, hogy a saját magam ura vagyok. Persze apámnak nem igazán tetszett ez a hozzáállás, szerette volna, ha továbbviszem a céget, mint egyetlen gyermeke, a „trónörökös”. De nem kötött le az üzleti világ és az azzal járó stressz.

Szárnyalni akartam, és a zenével ezt az élményt megkaphattam.

Minden kötöttség nélkül cselekedhettem, számomra ez nem is munka volt, csupán valami, amit szerettem csinálni, és még díjazták is. Nem éltem nagy lábon, elutasítottam minden támogatást, amit kaptam volna a szüleimtől, csak én számítottam.

Senki más.

A szüleim házassága megromlott, én pedig patthelyzetbe kerültem a válásuk után. Hol az egyik szidta a másikat és fordítva, nekem igazából csak hallgatnom kellett, ami ment is.

Apám igyekezett javítani a kapcsolatunkon, míg anyám, nos… Ő csak hozta a formáját továbbra is. Egyik este elég későn értem haza, az egyik kis tanítványommal készültünk a holnapi versenyére, igazán tehetséges lány, csak nem akarta meglátni. Bátorításra, ösztönzésre szorul, én pedig igyekeztem segíteni Őt.

Fáradtan léptem be a házamban, a kulcsokat egy gyors mozdulattal az ajtó mellett álló, aprócska asztalra dobtam, kibújtam a cipőmből és felakasztottam a kabátom. Tompa lépteim visszhangoztak a padlón, útközben kibújtam a felsőmből és a nadrágomból, a fürdő felé vettem az irányt.

A nappali mellett elhaladva megnyomtam az üzenetrögzítőmet, hátha valakinek fontos voltam, míg dolgoztam. Barna hajamat kontyba kötöttem, nem akartam, hogy vizes legyen, ugyanis annyira dús és olyan sok van belőle, hogy egy élet mire megszárad. Arról már nem is beszélve, hogy nehezen birkózom meg a göndör fürtökkel. A fürdőszobába igyekeztem, miközben a gép eldarálta, hogy egy új üzenetem van.

A tükörbe nézve meglepően fáradtnak és kialvatlannak találtam magam, kék szemeim most valahogy nem csillogtak olyan játékosan, életvidáman, szemem alatt halvány karikák húzódtak, talán túl keveset pihenek, esetleg itt lenne az ideje egy kis szabadságnak.

Amint felcsendült apám hangja a rögzítőből már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Az üzenetet halva pedig ajkaim vékony vonallá préselődtek.

„ Kimberly, itt az apád, csak azért hívlak mert sürgős vészhelyzet akadt! Ma részt kell vennem egy jótékonysági gálán, de a kísérőm lemondta, kérlek, gyere el velem, az életemet mentenéd meg! Kilencre küldök érted egy kocsit! „

Ezzel a lendülettel letette én pedig az órára pillantottam.

Háromnegyed kilenc.

Remek, nem is tudom mi hiányzott még így mára. A hajamba túrtam és végre tényleg elkecmeregtem a fürdőbe, ahol azon gondolkodtam miért nem tudom rájönni a szívesség okára. Főleg az apám számára.

Siettem amennyire, csak tudtam de biztos voltam benne, hogy így is késni fogok. Méghozzá nem is elegánsan.

Pont akkor néztem bele a tükörbe, hogy leellenőrizzem a „végeredményt” amikor halkan kopogtak. Felkaptam a táskámat és az ajtó elé léptem. Az öltönyös férfi bemutatkozott majd a kocsihoz vezetett, ami egy fekete sportautó volt. Miért nem lepődök meg ezen?

Muszáj ez a felhajtás, de most komolyan?

Nem voltam az a lámpalázas fajta, de utáltam a felhajtást magam körül így azon sem kell meglepődni, hogy gyűlöltem az ilyen fogadásokat. Puccos ház és egy évben egyszer a reklám kedvéért jótékonykodó újgazdag majmok.

Apám persze tette a szépet, bemutatott pár szerinte igen fontos embernek, majd magamra hagyott. Így egy pohár pezsgő társaságában ültem a sarokban azon morfondírozva, hogy vajon ha most lelépnék az sértésnek számítana-e a házigazdával szemben? 

Végül nem jutottam dűlőre, mert levágódtak mellém.

Egy pirospozsgás arcú, szőke, kék szemű srác volt, vékony ajkakkal és barátságos tekintettel. Tudtam kivel van dolgom, így fáradtan sóhajtottam fel amikor alaposan és elismerően végigmért.

- Bocsi öcsi – mellőztem a bemutatkozást – nem kezdek kisfiúkkal!

- Apád szerint egy évvel fiatalabb vagy nálam…- hangja magabiztosan csengett, úgy tűnt nem fog egyhamar leállni.

- Apám azt se tudja, mikor születtem – néztem rá komolyan és belekortyoltam a pezsgőmbe – jobban érdekli a tőzsde, mint én, hidd el!

Erre édesen felnevetett. Úgy tűnt jól szórakozik rajtam. Én semmi vicceset nem találok ezen.

- Miért nem kezdenél velem Kimberly?

- Csak Kim, és örülök, hogy a koromon kívül már a nevemet is tudod…

- Gondolom nekem, nem kell bemutatkoznom – eresztett megy egy féloldalas vigyort miközben keze a combomra csúszott. Egy kissé megilletődtem az érintésére, de téved, ha úgy gondolja, itt Ő nyerhet.

- Felesleges – vettem le a kezét a combomról miközben felálltam – az unokahúgom szobája a te képeddel és a gyerekes együttesed posztereivel van tele Niall!

Lebiggyesztette ajkát, és a szívére szorította kezét.

- Gyerekes együttes? A lelkembe tiportál, az - az együttes fontos nekem, és még sokan másoknak is!

- Ühüm – hümmögtem beleegyezően – akkor további jó szórakozást, én leléptem – kacsintottam rá bátrán, és még mielőtt bármit mondhatott volna, kioldalaztam az épületből.Leintettem egy taxit, otthon pedig végre bevágódhattam volna az ágyamba, ám mielőtt megtettem ezt a lépést, ismét kopogtattak. Nem akartam elhinni, hogy ez van. Sőt, tovább megyek! Nem akartam kinyitni az ajtót, majd csak ráun, bárki is áll mögötte…

Egy újabb kopogás után mégis kivágtattam az előszobába, és szinte feltéptem a kilincset. Meglepetésemre az ajtóban az öltönyös, de már kibontott és nyakában lógó fekete csokornyakkendős Niall állt, kezében egy üveg borral és két pohárral. Megláttam a címkét a palackon.

A kedvencem, vajon hogy csinálja?

- Tisztázzunk valamit – vigyorodtam el, miközben nekitámaszkodtam az ajtónak, karomat összefontam a mellkasom előtt – alig fél órája ismerlek, de már tudod ki az apám, a nevem, azt, hogy hány éves vagyok, hol lakom és most még a kedvenc borom márkáját is? Valld be, hogy mentalistának készültél és nem énekesnek!

Fülig elvörösödött, miközben hangos kacajra fakadt.

- Apádat mindenki ismeri, és igen azt tőle tudom hány éves vagy, de a nevedet egy újságcikkben láttam a képed alatt, követtem a taxit és bevallom – mozdította meg egy kicsit a karját- a bor csak szerencse volt!  Bejöhetek?

Pár pillanati még bámultam a tökéletes kékséget a szemében, végül aztán mégis megadtam magam és egy nagy sóhajjal kitártam előtte az ajtót. Nem vártam, meg míg bejön, a konyhába igyekeztem ahol az egyik fiókból, előhalásztam egy dugóhúzót, és felpattantam a konyhaszekrény pultjára. Kétkedve vágtam bele ebbe az egészbe. Nem hiszem, hogy lenne sok közös témánk.

Mégis annyira vonzott a jelenléte, már attól önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy rám vigyorgott, arról nem is beszélve, hogy a szemei egyszerűen magukhoz láncoltak. Nem terveztem berúgni ma este, bármi is a terve, nem vagyok teljesen bolond ilyen könnyen nem kap meg, bármennyire is híres és öntelt lesz.

*

A megismerkedésünk óta már eltelt egy fél év. Elég hülyén jöttünk ki az idővel, mivel két napra, a jótékonysági estre az együttesnek rövid turnéra kellett indulnia, így nem sokat találkoztunk. Oké igazából semmit. De minden nap beszéltünk, akár órákon át, éjszakába nyúlóan és reggel meg délben.

Igazából, amikor csak volt időnk egymásra.

Niall pedig mindig szakított rám.

Megnyerő, szeretetteljes személyisége volt, minden volt, amire csak egy ember vágyhat. Úgy éreztem Ő megadhatja nekem az a fajta szeretetet és boldogságot amit szeretnék. Minden igyekezetével ezen volt, virágokat küldött, ajándékokat, pár soros versikékkel megtűzdelve. Másoknak félreérthető, míg nekem teljesen félreérthetetlen üzenetekkel bombázott a színpadon, egy-egy szám előtt megszólítva egy titokzatos lányt, mindenki idegeit pattanásig feszítette, amikor szó nélkül lelépett és akár csak pár órára is de hozzám rohant, ezekért a lopva töltött percekért éltünk, így mindenben próbáltam a kedvére tenni.

Mivel már csak két állomásuk volt, felajánlotta, hogy költözzek hozzá, bátortalanul nagyokat pislogva kért meg rá, azt hiszem nagyon félt a visszautasításomtól, de felesleges volt.

Egyből rábólintottam, mert igazából másra sem vágytam, minthogy vele legyek.A munkahelyemen nem értettek ezt a nagy változást, a barátaim egy-egy összejövetelkor pedig mindig megemlítették, hogy szinte ragyogok.

És tényleg úgy éreztem.

Persze nem volt minden fenékig tejfel, az együttes többi tagját még nem ismerem, a srác akit annyira kedvelek viszont megkért, hogy készítsek egy vacsorát, hogy bemutathasson.

A gond csupán az volt, hogy a szakácsnő, aki eddig a fiúra főzött, most lebetegedett. Nem akartam rendelni, így utánanézte pár dolognak az interneten, és megkértem a legjobb barátnőmet, hogy segítsen.

Az egész bevásárlás során be nem állt a szája, csak beszélt és beszélt. Igazából mindegy volt neki, hogy miről. Órákat tudott csevegni az időjárásról és azok adta lehetőségeiről, vagy ami éppen az eszébe jutott.

Talán pont ezért szerettem Őt annyira.

Rézvörös félhosszú haja volt, arca szeplős, mandulavágású barna szeme pedig megkoronázta ezt a különleges összhatást. Csak úgy bomlottak utána a férfiak, de az Ő szíve már el volt rabolva, sőt el volt jegyezve. Két hónap múlva lesz az esküvője, és én leszek az egyik koszorúslány, így az esküvői előkészületekről is hallhattam egy pár anekdotát.

A főzés azonban nem bizonyult ennyire egyszerű feladatnak. Sőt, az ételek makacskodtak, a rendetlenség viszont egyre nagyobb lett. Azt hiszem épp egy zacskó liszt –amiről fogalmam sincs mibe kellett – ömlött a padlóra, amikor lépteket halottunk a bejárati ajtó felől.

Sally és én is összerezzentünk, Niall állt meg a konyhában teljes életnagyságba, láttam a szemében a megrökönyödést.

- Niall – töröltem meg gyorsan a kezem a nadrágomban, bár így csak rontottam a helyzetemen, elé léptem, hogy megöleljen de megfogta a kezeimet és villámló szemekkel nézett rám.

- Mi a fene történt itt?

- Én csak…- kezdtem bele, de Sally közbevágott.

- Jobb lesz ha megyek, majd hívj Kim – súgta oda amikor elhaladt mellettem és bocsánatkérően kievickélt a házból. Ahogy becsapódott mögötte az ajtót, kihámoztam magam Niall szorításából és próbáltam menteni a menthetőt.

-  A szakácsnő beteg lett, én pedig szerettem volna kedveskedni neked!

- Nem kértem, hogy kedveskedj nekem! Egy egyszerű feladatra kértelek meg Kim, és még azt is elcseszted!

Elhúztam a számat. Rossz kedve van. Volt már így egy párszor, ilyenkor képes azokat megbántani, akiket a legjobban szeret. Jobb ember híján úgy tűnik most én leszek a célpont. Az ajkamba haraptam és lehajtottam a fejem.

- Sajnálom…

- Azzal semmit nem érek el – nyúlt az állam alá és a szemembe nézet, majd a fülemhez hajolt – rakj itt rendet cica, aztán pedig szedd rendben magad, nem akarok csalódni benned, meg akarom mutatni a fiúknak, hogy milyen szexi barátnőm van!

Egy nagyot nyeltem, hogy milyen szexi barátnője van?

Mégis mit képzel? Mi vagyok én?

Egy drága kiegészítő, akivel kénye - kedve szerint villoghat? 

Gombóc nőtt a torkomba, és egyre kellemetlenebbül éreztem magam, főleg amikor végigcsókolta a nyakamat.

- Megértetted? – Szakadt el tőlem, és ismét a szemembe nézett.

Bólintottam.

Erre elégedetten elvigyorodott és a telefonja után nyúlt. Gondolom ételt rendelt, rosszul éreztem magam, amiért csalódást okoztam neki, pedig ez lett volna az első alkalom, hogy bizonyíthatnék. Mégis elszúrtam.

Kapkodva raktam rendet a konyhában, beletelt egy kis időben, mire minden a helyére került, és ismét a régi fényében pompázott a helység, feltrappoltam a lépcsőn a fürdőbe, ám mielőtt felértem volna, kopogtak.

Úgy ahogy voltam lisztesen és ziháltan visszarohantam, hogy ajtót nyithassak, meg is feledkeztem arról a tényről, hogy valószínűleg úgy nézek ki, mint egy pék inasa, így gondolkodás nélkül engedtem be a vendégünket.

Egy magas, izmos fiú állt előttem, játékos vigyorral arcán, rövid hajjal és csokoládébarna szemekkel, amelyek csodálkozva mértek végig...hát gondolom nem egészen erre számított.