Negyedik rész - Rémálom

Úgy tartják az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Elég klisés, viszont annál bölcsebb mondás. Ha valamit megfogadsz, megígérsz, akkor azt tartsd is be. Hogy miért? A jó kapcsolatokért, az elismerésért és a bizalomért. Ahogy teltek a napok az összeveszésünk óta, semmi sem változott. Egy teljes hónap ment el azzal, hogy egész nap a zeneiskolában vagyok, és tanítok, amikor csak van időm, pedig hazarohanok akár egy ebédszünetben, vagy lyukasórában, hogy a barátom társaságát élvezhessem. Ő azonban nincs otthon. Hogy merre jár?

Azt szeretném én is tudni. Elég későn végzek a munkában ezt aláírom, de szerintem ez senkit sem jogosít fel arra, hogy hajnalban tántorogjon haza erős piaszaggal. Minden egyes áldott nap. Így nem is erőltettem meg magam, direkt maradtam bent tovább, nem kerestem a társaságát, kezdtem úgy érezni, hogy az egész kezd kicsúszni a lábunk alól, és ha nem teszünk valamit ellene akkor súlyos problémákkal kell szembenéznünk. Vagy szembenéznie.

Ma este is a papírok felett ültem, jobban mondva a zongora mellett egy halom kottával,  és még több papírral, tollal, könyvekkel és jegyzetekkel. Nem volt a közelemben óra, teljesen elvesztettem az időérzékemet, ismételten a zenébe menekültem, és nem volt megállás. Ujjaimat a billentyűkre helyeztem, de mielőtt hozzáláthattam volna halk kopogás törte meg a csendet. Megfordultam és egy mosolygó fiúval találtam szembe magam.

- Szia Liam – köszöntem csendesen majd zavartam felálltam- régóta állsz ott? Mert az utóbbi időben csak szenvedtem és kínlódtam, de ha hamarabb érkeztél, mint az alkotói válságom akkor talán elkaphattál valamit ami…

- A szenvedő fázisban érkeztem – mosolygott majd közelebb lépett és megölelt, aztán pedig aggódva eltolt magától – ne haragudj, amiért ilyet mondok, de olyan betegesnek tűnsz. Minden rendben?

Ajkamba haraptam. Igaza volt, elég szembetűnők a változások, amelyeket én is tapasztaltam, fogytam, szemeim alól pedig a sötét karikák úgy tűnt az életnek nem akarnak eltűnni. Keveset alszok, és ha mégis akkor kialvatlanul ébredek. Ördögi körforgás ez, kérem szépen.  A kérdés már csak az volt, hogy hazudjak vagy legyek őszinte? Keverjem bele ebbe az egészbe Őt is?

- Niall – nyertem egy nagyot és egy mosolyt erőltettem az arcomra – mostanában, megváltozott, tudod elég keveset találkozunk és ha mégis összefutnánk, egyikünk sincs teljesen magánál. Én a kialvatlanság miatt, míg ő a pia miatt, azt hiszem…

Felismerés villant át az arcán, majd egy nagy sóhaj kíséretében leült egy székre, ránéztem de kerülte a szemkontaktust.

- Sajnálom – nyögte ki végül – azt hittem már túljutott ezen az egészen, kérlek légy mellette most!

Bólintottam. Bár fogalmam nem volt miről van szó, és úgy tűnt nem is most fogom megtudni. Liam az órájára nézett.

- Gyere – ragadta meg a kezem – hazaviszlek!

Nem szóltam semmit, csak csendesen követtem, felkaptam a táskámat, segített összeszedni a cuccaimat, kilépve összébb húztam magamon a kabátom, a kocsijához sétáltunk és meglepően lassan haladtunk. Egyikünk sem szólt egy szót sem, mégsem volt kellemetlen a hangtalanság. Talán a rádió miatt lehetett, halkan szólt de még így is felismertem az egyik számukat és vigyorogva ránéztem mire Ő egy mosoly kíséretében a szemeit, forgatta.

- Ne kéresd magad – hangosítottam fel- személyes koncertet, kérek!

- Szabadságon vagyok, és nincsenek itt a társaim és… – kezdett el ki fogásokat keresni mire megráztam a fejem, és teljes hangerőre vettem a szerkezetet.

- Gyerünk – szóltam még utoljára és egy nagy sóhaj után én is éneklésbe kezdtem, nem énekelt velem, de jól szórakozott, kezdtem megelégelni a dolgot, látta rajtam a kétségbeesést így pár pillanat múlva csatlakozott. Nem figyeltünk a hangokra, arra, hogy minden pontos legyen csak próbáltuk túlénekelni a rádiót. Ami sikerült is. A dalnak pont akkor lett vége amikor kaptunk egy pirosat. Hangosan nevettünk, és egyszerre nyúltunk halkabbra venni a hangerőt, a kezünk összeért, én pedig úgy éreztem mintha egy enyhe áramütés ért volna. Nyilván Ő is érezte mert egyből elkapta a kezét, az arcát fürkésztem de nem nézett rám. Idegesen dobolt ujjaival a kormányon, így inkább az ablakon bámultam kifelé. Nem kellett sok, hogy a házhoz érjünk, hangos ajtócsapódás közben kikászálódtam a kocsiból, igazából annyira fáradt voltam, hogy még pár perc és el is tudtam volna aludni, de minden jónak vége szakad egyszer. Liam mellém sétált, amikor Niall rontott ki a házból. Megint. Úgy tűnik lassan ez valami szokás lesz.

- Jó estét a gerlepárnak – beszélt akadozva, látszott rajta, hogy már ivott. Elhúztam a szám. Remek. Másra sem vágytam mára, de komolyan. – Megtudhatnám merre jártatok, vagy csak nézzem végig, ahogy a barátnőmet dugod, haver?

- Csak hazahoztam a munkahelyéről!

- Persze – legyintett majd karon ragadott a szőkeség és magához rántott – hiányoztál cica, készültem neked valamivel, odabent, de mivel késtél így csak a takarítás marad rád!

Elhúzódtam tőle, Ő pedig hátraarcot vágott, és már ott sem volt.

- Sajnálom – suttogtam a fiúnak aki elhűlve nézett utána – mindent köszönök és jó éjszakát!

Már indultam volna be, amikor elkapta a kezemet és gyengéden visszahúzott.

- Rendben leszel?

Bólintottam és magamra erőltettem egy mosolyt, Ő is így tett. Megvárta amíg beérek a kapun, aztán bepattant a kocsijába és indított. Nagyot sóhajtva nyomtam le a kilincset, a kedvenc ételeim, fűszeres illata csapta meg az orrom. Lehunytam a szemem. Ebből oltári nagy veszekedés lesz. Felakasztottam a kabátom és lerúgtam magamról a cipőket, így hangtalanul lépdeltem a padlón. A konyhában az asztal gyönyörűen meg volt terítve, és mondanám, hogy gőzölgő ételek voltak felsorakozva, de nem így volt. El sem tudom képzelni mióta várhatott rám.

- Sajnálom – fordultam felé – én nem tudtam…szóval… én

-  Te, mi? Te csak enyelegtél egy jót az én drága barátommal? Mert ne akard nekem bemagyarázni, hogy megszállta a kis angyal és önszántából hazahozott, szerinted nincs fontosabb dolga, mint te?

- Niall nézd – dörzsöltem meg a halántékomat az ujjaimmal – elkalandoztam a zongora mellett, nem láttam mennyi az idő, csak amikor Liam jött, felajánlott, hogy hazahoz! De túl fáradt vagyok már a kis játékaidhoz, kérlek, ne tedd ezt!

- Kettőnk közül, te vagy az, aki játszik! Játszik, méghozzá velem! – Ahogy beszélt egyre hangosabb volt, az utolsó két szót már ordította, egyenesen a képembe. Hátrébb léptem egyet, mire ördögi vigyor kúszott ajkaira. – Nem lehetne, hogy amikor végre együtt vagyunk akkor sem tudom, mert őnagysága dolgozik! Legalábbis ezt mondja!

- Mégis mi mást csinálnék? – Háborodtam fel és próbáltam kikerülni – az a munka pedig az életem!

- Hát akkor ideje lesz más után nézned, mert azt akarom, hogy felmondj!

Döbbentem meredtem rá. Hangja parancsoló és ellentmondást nem tűrő volt. Könnyek szöktek a szemembe, ahogy végignéztem rajta. Ez nem Ő volt.

- Nem!

Elkerekedtek a szemei, láttam, hogy egyre dühösebb a következő mozdulatai azonban meglepetésként értek. Felém lépett, ismét megragadta a karomat és közelebb rántott magához. Ujjai a bőrömbe nyomódtak, egyre erősebben szorított. Ezúttal nem hagytam magam, kitéptem a karomat a szorításából, nem törődve a fájdalommal, oldalra léptem, sietve a lépcső felé igyekeztem. Azonban nem voltam elég gyors. Felsikoltottam, ahogy kezével a utánam kapott, lófarokba fogott hajamnál rántott vissza, a falnak lökött, és testét az enyémhez préselte, mindkét kezemet magam mellé szorította.

- Már pedig azt akarom, hogy ott hagyd és itthon légy velem! Te pedig meg is fogod tenni, amíg szépen mondom!

Elfordítottam a fejem, mire megragadta az arcomat és maga felé húzta.

- Ha pedig hozzád beszélek, akkor nézz rám! Megteszed ezt nekem cica? Hm? – Közelebb hajolt a nyakamhoz, nedves csókokat hagyott bőrömön, de most egyáltalán nem volt ínyemre a helyzet. Próbáltam eltolni magamtól, amikor kezeivel elengedte az enyémeket és derekamra helyezte Őket, fogával cseppet sem óvatosan harapdálni kezdte az érzékeny bőrt a nyakamon.

- Niall – tettem egy újabb sikertelen kíséretet, amikor már ujjaival a felsőm alatt kalandozott. Nem akartam ezt. Ficánkolni kezdtem, mire megragadta a hajamat és hátra feszítette a fejemet, felszisszentem a fájdalomra, tovább folytatta a kínzásomat, én pedig egyik pillanatról a másikra ágyékába térdeltem.

Szitkozódva összegörnyedt a fájdalomtól.

- Ezt még megbánod, te ribanc!

Nem törődtem a mondanivalójával, csak felrohantam a lépcsőn, halottam, hogy utánam trappol, és csak azon imádkoztam, hogy előbb érjek a szobába, mint Ő.  De ismét nem jártam sikerrel, a szobába beértem ugyan, de az ajtót már nem tudtam tartani. Mielőtt elfordítottam volna benne a kulcsot, kívülről nekifeszült, egymás ellen toltuk az ajtót, de Ő sokkal erősebbnek bizonyult nálam. A földre huppantam a nagy erőkifejtés miatt, a következő pillanatban pedig már rám is vetette magát. Ezúttal nem finomkodott, széttépte a felsőmet, az anyag recsegve adta meg magát, le akartam lökni magamról és kis híján sikerült is, de észnél volt.

- Kérlek – kezdtem el könyörögni, amikor a nadrágom gombjaival bíbelődött – kérlek, engedj el!

- Ugyan Kim – húzta le félig rólam a nadrágot – ne játszd meg magad! Tudom, hogy csak rám vágysz!  Vagy más farkát jobban szeretnéd magadban?

- Engedj el – kértem újból, a sírás szélén álltam – kérlek Niall!  Szerelemem…

Felnevetett az utolsó szó hallatán, lerúgta magáról a nadrágot és megszabadított az utolsó ruhadarabtól is. Kéjesen nézett végig rajtam.

- Vésd jól abba a csinos kis fejedbe, amit most mondok neked – hajolt a fülemhez – te az enyém vagy, és azt teszek veled, amit csak akarok, és akkor, amikor csak akarom! Megértetted?

Nem válaszoltam, éreztem, ahogy a sós könnyek végigfolynak az arcomon.

- Ne sírj bébi – törölte le őket kezével – nem fog fájni – itt elvigyorodott – ha jól viselkedsz, úgyhogy légy jó kislány és fejezd be a hisztit. Már mondtam, hogy utálom, ha bőgsz!

Erre még jobban felzokogtam.

*

Egész éjszaka sírtam, a szemeim be voltak dagadva, óvatosan másztam ki mellőle az ágyból, egy szemhunyásnyit sem aludtam, undorodtam magamtól és tőle. Az egész világot gyűlöltem, de legfőképp azt a szőke, teli szájjal mosolygós fiút akibe nem is olyan rég beleszerettem. A fürdőszobába igyekeztem, ahol megengedtem egy nagy kád vizet, ám még mielőtt elmerültem volna a habokba a falon lógó tükörbe néztem. A hajam borzos volt, a nyakamat több helyen piros foltok éktelenkedtek, a testem többi részén pedig jó pár zúzódás. A lábaim remegtek annyira erőtlen és gyenge voltam, reméltem a meleg víz ellazítja sajgó izmaimat.

Alig hunytam le a szemem, kicsapódott az ajtó és Niall rontott be rajta. Gonosz vigyorral ajkain nézett le rám, a fürdőkád pereméhez jött, leguggolt hozzám, és a karomon lévő kék-zöld foltokat kezdte vizsgálni. Mozdulni sem mertem.

- Mint mondtam – törte meg a csendet – ha jó kislány leszel, és azt teszed amit mondok akkor minden rendben lesz! De ha ellenszegülsz vagy tiszteletlen vagy, akkor bizony nekem is máshogy kell hozzáállnom a dolgokhoz!

Nem válaszoltam.

- Ahogy említettem – hajolt újra közel hozzám – azt akarom, hogy mondj fel, és időben gyere haza, el akarlak vinni valahova!

Óvatosan bólintottam, mire egy csókot lehelt a kézfejemre, és kiment a szobából. Az ajtóból még visszafordult.

- Ja és Kim – nézett végig ismét rajtam – szedd össze magad, borzalmasan nézel ki!

Egy halvány mosolyt erőszakoltam az arcomra, azt hiszem, észrevette ügyetlen próbálkozásomat, mert Ő is így tett. Hallottam, ahogy gyorsan magára kap valamit, és se szó, se beszéd lelép. Egy hangos ajtócsapódás jelezte távozását. Ismét felzokogtam.

Ez nem lehet a valóság. Ennek az egésznek egy buta álomnak kell lennie.