2015. június 4., csütörtök

Huszonegyedik rész - A legjobb megoldás?





Percekbe telt mire valamennyire összekaptam magam. A szívem még mindig a torkomban dobogott, a hányinger kerülgetett, de fel kellett állnom. Csak Niall utolsó mondatai visszhangoztak a fejemben, gyorsan futásnak eredtem, szinte feltéptem az ajtót, végigfutottam a folyosón, ki egyenesen a házból. A part csak néhány méterre volt tőlünk, de sehol nem láttam a fiút. Kétségbeesetten szólongattam, miközben csak a tenger felé tartottam. A hullámok dühösnek tűntek, én pedig egyre jobban pánikba estem, éreztem, hogy eltörik a mécses, újból, vagy ezúttal még nagyobb hévvel? Nem számított.
A vízbe rohantam esküszöm egy külső szemlélőnek, úgy nézhettem ki, mint egy idióta, de ez érdekelt most a legkevésbé.  Még mindig a fiút szólongattam, csapkodtam a vízbe, néha-néha összecsuklott a lábam, egy kis erőfeszítésbe tellett, hogy a felszínen tartsam magam, pedig alig ért a derekamig a víz.  Hirtelen egy kéz érintette meg a vállamat, egyből megfordultam, és végre valahára azzal a játékosan csillogó barna szempárral találtam szembe magam, amelyet kerestem.
Egy őrült, mindenre elszánt rajongót megszégyenítő módon vetettem magam a nyakába, majdnem a vízbe borultunk mindketten, lábamat átkulcsoltam a derekán, fejemet a vállába temettem, nem tudtam mást tenni, csak sírni, és még mindig a nevét ismételgetni. Nem kérdezett semmit, csak lassan kisétált velem a partra, ott letett a homokba, de én nem akartam elengedni, egész egyszerűen szükségem volt a kapcsolatra vele, vágytam az érintésére, hogy tudjam biztonságban van.
Az egész életem felborult. Minden képlékennyé vált,még az egyetlen szilárd pontom is veszélyben van, miattam. Mélyeket lélegeztem, lassan, próbáltam saját magamat csitítani, megjegyzem kevés sikerrel. Testem minden egyes négyzetcentimétere remegett, komolyan abba akartam hagyni a sírást, helyette mondjuk választhattam volna az üvöltést, az sokkal kifejezőbb lenne. Nem mutatna ennyire gyengének, ennyire gyávának és elesettnek.
- Mi történt?  A naptej borított ki ennyire? - Próbálta elhülyéskedni a helyzetet, de a mosolygós hangjában nagyon is ott bujkált az aggodalom.
- Ne hagyd abba az éneklést – néztem rá – mert színésznek és humoristának pocsék vagy! Még a végén az utcára kerülsz!
- Kim! – Szólt rám ezúttal komolyan – elmondanád mi történt?
- Itt van! – Suttogtam, kezdtem attól félni, hogy igazából mindenhol ott van, elfuserált kémfilmek tömkelege pörgött le a szemem előtt, minden kis rezdülésre felkaptam a fejemet.
- Mégis ki van itt?
- Niall – nyögtem ki nagy nehezen a nevét – az előbb a házba nekem esett, ismét a tudtomra adta, hogy hol a helyem, és ha nem leszek mellette bajod fog esni!
El sem hittem, hogy belőlem jöttek ki ilyen nagy hévvel ezek a szavak, csak daráltam és daráltam.  Láttam ahogy jobban szemügyre vesz.
- Nincs semmi baj-  ingattam a fejemet, kezemet arcára csúsztattam, mire megfogta, és magához szorította.  Se szó- se beszéd felkapott az ölébe, úgy, ahogy a menyasszonyokat szokás, a ház felé vettük az irányt.
-  Haza kell mennünk – rakott le a hálószobánkban, rémülten markoltam a finom anyagú fehér ágyneműnkbe. Egy pillanatra sem nézett rám, csupán előhalászta a bőröndjeinket, és  beledobálta a ruháinkat, illetve majdnem mindent ami a keze ügyébe került. Már rá is húzta az egyikre a cipzárt amikor a füléhez emelte a telefontját, futólag rám pillantott – öltözz!
Ezt parancsnak vettem,  és tudom, hogy sietnem kellett volna, de képtelen voltam rá. Gyengének éreztem magam, gyengébbnek, mint amikor idejöttünk. Pedig az se volt kutya. Hallottam, hogy beszél valakivel, de kiment a szobából, így sejtésem volt arról, kivel társaloghat ilyen elmélyülten. Csak néhány szót tudtam kivenni a beszélgetésből azzal pedig nem megyek túl sokra.
Na nem mintha bármivel is sokra mennék.
Úgy éreztem magam, mint egy partra vetett hal, akit folyton vissza kell dobni a tengerbe, ahhoz, hogy normális élete legyen. Akárcsak egy gyereket, terelgetni kell a helyes ösvényen, ügyelve arra mikor hova lép, mi vagy ki lesz a következő lépése. Valaki, aki nem tudja magát megvédeni, egy hatalmas céltáblaként működik, kiszolgáltatott.
A repülőtérre az utat úgy tettem meg, mintha az indulás előtt pár órával beléprogramozták volna a kötelező irányelveket, és egyik lépés követte a másikat. Monoton volt az egész. Az pedig még szörnyűbb volt, hogy minden rezdülésre, vagy nagyobb levegővételre összerezzentem, és azt vártam mikor ugrik ki valaki egy bokorból, vagy ház mögül, hogy beváltsa Niall ígéretét, és Liam azt is megbánja, hogy szobaállt velem. Mert abban nagyon is biztos voltam, hogy nem Ő fogja elvégezni a piszkos munkát.
Szerencsénk volt, vagy Liam keze van a dologban, nem tudom. Az mindenesetre biztos, hogy elkaptunk egy gépet. Egész úton nem beszéltünk egymással, bár fogta a kezem, de még rám sem nézett. Lehunyta a szemeit, vagy meredten bámult előre. Arcvonásai megkeményedtek, és pont úgy nézett ki, mint aki hatalmas őrültségre készül, világmegváltó terv címszó alatt.
Féltem bármit is mondani, attól tartottam, ha megteszem egy-kettőre, összetörik az „erős világ” amit felépítettem pár óra alatt, vagy legalábbis a látszatát. Így inkább az összefonódó ujjainkat kezdtem bámulni, már a tudat is megnyugtatott, hogy itt van velem. El sem tudom képzelni, milyen érzés lenne, ha még csak nem is láthatnám.
Abba belepusztulnék.

*

Elaludhattam, és nagyon mély álom lehetett. Ugyanis már arra ébredtem, hogy a gép leszálláshoz készülődik.
- Szia – köszöntem félve a fiúnak, miközben elgémberedett végtagjaimat tornáztattam – ugye nem horkoltam?
Megrázta a fejét, úgy tűnt, még mindig komoly hangulatában van, és ebből senki és semmi nem zökkentheti ki. Kezdtem megunni ezt a nagyfokú titkolózást, így úgy döntöttem a tárgyra térek, már ép szólásra nyitottam a számat, amikor közbevágott.
- Tudod, mivel foglalkoznak Sally szülei?
A kérdés meglepetésként ért, és beletelt pár pillanatba mire tudtam kezelni a dolgot. Próbáltam rendezni döbbent arckifejezésemet, mégis hogy jön ez ide?
- Nem tudom pontosan – ingattam a fejemet – a saját lányuk sem tudja bizonyosan, valamiféle munkát az államnak. Fontos ez?
Pár pillanatig még mindig az előttünk lévő ülést bámulta, a gép pedig végre valahára a földön landolt, és elkezdett kiürülni.
- Ők segítenek rajtad Kim – nézett végre rám, a tekintetében fájdalmat láttam,  az enyémből pedig nyilvánvaló zavar tükröződött.  Nem pontosan értettem mire akar célozni. Közelebb hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra – el kell, hogy engedjelek!
- Micsoda?  Nem! Nem kell elengedned!
Megrázta a fejét, erősebben szorította a kezemet.
- Nem mentünk el a rendőrségre, nem vetettünk leleteket a sérüléseidről, Niall szabadon járhat ki  és be a lakásodban, és fenyegethet, zsarolhat meg bármivel! De ha elmész, akkor nem lesz rá esélye! El kell menned Kim, valahol új életet kell kezdened!
- Ezt nem te döntöd el! – Ráztam meg a fejemet, új életet? Miről beszél? -  Nélküled nem megyek sehova!
Két öltönyös nagydarab fickó szállt fel az immáron üres gépre, idegesen pillantottam rájuk, majd könyörgően Liam szemeibe.
- Kérlek – suttogtam sírva – nem teheted ezt meg velem! Nem! Kérlek csak te ne…
- Erősnek kell lenned Kim! Egyedül kell létezned, nem hagyom, hogy bajod essen, vigyázni fogok rád mindig! És szeretni foglak, de ezt nem tudjuk megoldani egyedül! Segíteni fognak, és vége lesz ennek az egész rémálomnak hallod!
Nem tudtam mást csinálni, csak a fejemet rázni, mint egy idióta.
-  Hallgass el, hallgass el!
- Kim – fogta meg gyengéden a fejemet – képes vagy rá egyedül is! Rendben leszel!
Kiszáradt a torkom, úgy éreztem magam mintha egy egész erdőt kivágtak volna alólam, és most égetnék a fákat, a füst fojtogatott, és minden sötét lett a lángoktól. Fulladoztam, miközben az utolsó éppen maradt darab is összetörik a lelkemből,  hogy aztán késként fúródhasson az életembe. Átvágva mindent ami fontos nekem.
- Szeretlek – súgta még utoljára, csak úgy, hogy én hallhassam, egy utolsó óvatos csókot nyomott ajkaimra, majd felállt mellőlem, bólintott a két férfinak, és leszállt. Egész egyszerűen kisétált az életemből.
És azt képzelte, megteheti ezt úgy, mintha soha ott sem lett volna.
Elbukott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése