Tizennegyedik rész- Törékeny álmaim

Sally azonnal fizetett, és kirángatott a kávézóból miközben én a könnyeimmel küszködtem. Az autóba ülve pedig örültem annak, hogy sötétített üvegű a kocsi, így már teljes nyugalommal átadhattam magam a sírásnak ami elemi erővel tőrt rám. Igazából senki mást nem hibáztathatok csakis magamat.  Észre sem vettem, hogy megálltunk a gyógyszertárnál vagy azt, hogy Sally gondosan elrejtett három terhességi tesztet a táskámban.

Csak arra lettem figyelmes, hogy leparkoltunk Niall háza előtt, én pedig elmotyogtam valamit barátnőmnek, és kikászálódtam a kocsiból. Egyik lépés követte a másikat, kopogni akartam, de a szőke srác megelőzött arcán széles mosollyal nyitott ajtót nekem.

- Kim – húzott be a házba – pont jókor, enni készültünk, rendeltünk kínait!

Követtem lépteit a konyhába, ahol további arcok vigyorogtak rám.  A srácok és a barátnőik. Egy aprót bólintottam köszönéskép, hatalmas lelkierőmbe tellett, hogy ne bőgjem el magam, arról nem is beszélve, hogy Liam csak úgy vonzotta a tekintetemet, nagyon jól tudtam, hogy hülyeség de hirtelen zavaró tényezőnek éreztem a hasamat, mintha gömbölyödött volna.

Ügyetlenül rendezgettem a kezemet előtte.

- Ne haragudjatok, most ezt kihagyom –  nem engedtem el a táskámat, csak szorosabban fontam magamhoz, úgy kapaszkodtam bele, mintha az életem múlna rajta. Ez egyre kilátástalanabbnak tűnik. Egy csoportos fejrázást kaptam válaszul.

- Nincs kibúvó, enned kell!  A végén még teljesen elfogysz itt nekünk – rázta meg a fejét nevetve Harry, de továbbra sem mozdultam – na, gyere már Kim, ne kéresd magad!

Ismét szóra nyitottam a számat, de Niall elkapta a kezemet, és az asztalhoz vonszolt. Nagy nehezen leültem egy székre. Egyből megkezdődött a társalgás, egyik poén követte a másikat, mindenki felszabadultnak tűnt.

- Jól vagy? – Súgta oda csak úgy, hogy én halljam Liam, miközben tenyerét a kezemre simította – jéghidegek a kezeid!

- Én csak…

- Még hozzá sem nyúltál, cica – bökött a tányéromra a vőlegényem, még mindig teljesen össze voltam zavarodva, körbenézve rájöttem, hogy csak az én tányéromon áll halomban az étel. A többiek már rég jóízűen falatoztak.

-  Most nem Niall – álltam fel hirtelen, a szék nyikorgott de nem érdekelt – ne haragudjatok!

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, az sem érdekelt, ha mindenkit végigsértek, azonnal meg kell csinálnom, azt a tetszett. Berontottam a fürdőszobánkba, és megnyitottam a csapot a zuhanyzóba, előkaptam a dobozt elolvastam a használati utasítást.

A várakozás volt a legrosszabb.

A víz még mindig zubogott, de ez érdekelt most a legkevésbé. Mind a három tesztet megcsináltam. Pár perc késéssel egyszerre hozták az eredményt. Remegő kezekkel fogtam meg a mosdókagyló peremét, és néztem a tükörbe. Nem volt csillogás, vagy öröm. Egy megtört kétségekkel küszködő nő nézett vissza rám, beesett arccal, kisírt szemekkel.

Hát ilyen egy boldog kismama?

Halk kopogás hallatszott az ajtón túl. Majd a nevemet kezdte motyogni. Liam volt az. Nyeltem egy nagyot. Istenem, csak Őt ne! Kérlek.

- Kim, addig nem fogok elmenni amíg ki nem nyitod az ajtót. Tudom, hogy valami nincs rendben, hogy ez az egész csak egy színjáték! Ne hazudj nekem…legalább nekem ne, ha már magaddal megteszed!

Nem sokat segítettek a szavai, csak még jobban felidegesítettek. Letöröltem a könnyeimet, szinte feltéptem az ajtót. De még így is szánalmas ábrázatot nyújthattam egy párás fürdőszobában álldogálva, teljes felöltözve miközben a víz megállíthatatlanul ömlik a zuhanyzórózsából.  Nem jött beljebb, csak állt a küszöbnél. Leültem a nagy sarokkád szélére, most már egyáltalán nem érdekelt, hogy meglátja-e a tesztet vagy sem.

- Mi a baj? – Ült le mellém, csak megráztam a fejem és ismét sírásba törtem ki. Tessék. Ennyit az erőről, és akaratról. Fejemet a mellkasára húzta, úgy tartott, próbált megnyugtatni, de egész egyszerűen lehetetlen volt.

- Ez nem csak egy kis ügy volt. Erre nem lehet azt mondani, hogy minden rendben lesz.  Gyengéden az állam alá nyúlt, könyörögve nézett rám. Lehunytam szemeimet, fejemmel pedig a mosdókagyló felé böktem, ahol még mindig ott árválkodott a három pozitív teszt.

Figyeltem ahogy ellép mellőlem,  összeráncolt szemöldökkel vizslatta a tesztet. Láttam az arcán a megrökönyödést, majd egy mosolyt, és újabb fájdalmat. Teljesen össze volt zavarodva.

- Lehet az enyém? – Csak ennyit kérdezett. Nem kérdezte, hogy miért voltam ennyire felelőtlen, vagy bármi mást. Egész egyszerűen azt érdekelt, hogy lehet-e az övé.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem – el kell mennem az orvosomhoz.

- Ha lehet az enyém, akkor mindent el kell mondanod neki, Kim!

- Te megőrültél? – Álltam fel, magamból kikelve szerettem volna ordibálni, de elvesztettem az egyensúlyomat, és ha Liam nem kap utánam valószínűleg a padlón végzem.

- Enned kell valamit, már nem csak rólad van szó!

- Ne tégy úgy, mintha ennek a gyereknek lenne jövője Liam!

Ha az előbb azt hittem dühös lesz, vagy megfagyott, akkor tévedtem. Ajkai fájdalmasan rándultak meg.

- El akarod vetetni? – Szinte suttogott, láttam rajta, hogy minden egyes szót nehézére esik kimondani. – Nem teheted ezt!  Már elmondtam, hogy érzek irántad, és együtt…

- Együtt mi, Liam?  Együtt felnevelnénk? Vennénk egy szép házat nagy udvarral, hogy tudjon a gyerek hol játszani, együtt megnéznék a naplementéket, esténként szeretkeznénk, reggel pedig mind a ketten munkába indulnánk? Közös reggeli és kiraknánk a sulinál a gyereket, szerelmes üzeneteket váltanánk egymással, vacsorát főznék, amíg ti fociztok?

Egyik szó követte a másikat. Nem is gondoltam arra mi csúszik ki a számon, és mi nem.

- Mert ha tényleg erre vágysz, akkor tudnod kell,hogy az egy hatalmas hazugság lenne! Én nem ez vagyok!

Már pont azon voltam, hogy kioldalazzak az aprócska szobából, de visszarántott. Tenyeremet a mellkasára fektettem, míg Ő átkarolt a derekamat, ajkai már súrolták az én ajkaimat.

- Mindketten erre vágyunk – suttogta egyenesen a számba, meleg lehelete cirógatta a bőrömet. Úgy kaptam mézédes csókjai után, mintha az életem múlna rajta, úgy éreztem magam mintha megszűnt volna az idő és tér, csak Ő számított. Senki más.

- Gyere velem – súgta újra alig pár centire tőlem – gyere – egy apró csókot adott – velem – itt egy újabbat.

- Mégis hova mennénk?

- Azzal ne foglalkozz – tűrt egy kósza hajtincset a fülem mögé – csak gyere el tőle, nem szereted Őt. Én sokkal többet adhatok neked!

Megráztam a fejem. Nem kell, hogy többet adjon. Csak arra vágytam, hogy végre valaki önmaga legyen. Hogy a valós arcát lássam, hogy az igazat mondja nekem. Szeressen, és soha ne engedjen el többet.  Ismét ránéztem a tesztekre, amik visszarángattak a valóságba. A nagyon is éles valóságba.  Megráztam a fejem, és még távolabb léptem tőle.

- Menj el!

- Nem!

- Menj el Liam – sokkal hangosabban, és határozottabban utasítottam, de nem néztem rá. Egy nagyot sóhajtott, közelebb lépett hozzám, egy gyors puszit nyomot a homlokomra. Pár perc múlva csak a fiú helyét bámultam az üres szobában. A csap még mindig nyitva volt, megfogtam a teszteket, kidobtam a kukába Őket, és elzártam a vizet.

Nem tudtam mit rejt a holnap. De csak jót reméltem.

Ennél rosszabb már úgy sem lehet.

*

Csókokra, és napsütésre ébredtem. Puha ajkak érintették a vállamat, nyakamat, az államat és végül az ajkaimat. Palacsinta illatát érzetem a levegőbe, keveredve Niall finom illatú parfümével. Kuncogva nyitottam ki a szememet.  Szemének szép kékjét láttam először meg, tovább csókolgatott.

- Minek köszönhetem ezt a csodás ébresztőt?

- Ünneplünk cica - húzta végig kezét az oldalamon – miért nem mondtad, hogy terhes vagy?

Egyből éber lettem, olyan gyorsan ültem fel, hogy megszédültem.

- Honnan tudsz róla?

- Nem kell megijednek Kim – rázta meg a fejét nevetve – a feleségem leszel, miért ne lehetne gyerekünk?

Csend. Igazából a „ mert lehet nem a tied” sokkal meggyőzőbb érv lett volna,de ehelyett hallgattam, lehunyt szemmel tűrtem, ahogy csókolgatja a nyakamat. Finoman eltoltam magamtól.

- Honnan tudsz róla? – Ismételten meg a kérdést, ezúttal sokkal ingerültebben.

- Megtaláltam a teszteket, baby ez csodálatos! Szülők leszünk!

- És szerinted fel vagyunk rá készülve? Vagy majd a gyerekedet is megbünteted, ha úgy tartja kedved… - még mielőtt befejezhettem volna a kérdést, meg is kaptam a választ, egy nagy pofonként. Egyből az arcomhoz kaptam, lesújtóan néztem dühös ábrázatára.

- Undorító vagy – sziszegtem, ki akartam kelni az ágyból, de elkapta a kezemet. Felsikkantottam ahogy maga alá húzott és fölém kerekedett.

- Már mondtam neked, hogy válogasd meg a szavaidat ha hozzám beszélsz baby, a nyakamhoz hajolt durván szívni kezdte a bőrömet, miközben lefogta kezeimet.

- Engedj el Niall – szóltam rá erélyesen – nem akarom ezt!

- De én igen!