Tizenhatodik rész - Az újdonság varázsa

Hetek teltek el a beleset, és az utazás óta. Írországban vagyunk, távol mindenkitől és mindentől. Bevallom először nagyon örültem az ötletnek, azt azonban fájt látni, hogy Niall mindent és mindenkit eltaszított magától. 

Nevetséges, hogy eddig azt hittem az én életem van romokban. Tévedés. Az Ő lába alól fog kicsúszni a talaj. Senkinek sem szóltunk, hol is vagyunk pontosan. Voltam orvosnál aki megerősítette, hogy valóban terhes vagyok. A hetekből számolva pedig beigazolódott, amitől annyira féltem. Nagyon is valóságossá vált az a lehetőség, hogy ez a gyerek nem a jövendőbeli férjemé. Tompán érzékeltem az időt, egyik nap követte a másikat, nagyon is tisztában voltam azzal, hogy Liam borítani fogja a bilit, ha arra képes volt, hogy a barátját oktalanul a börtönbe juttassa. Vagy legalábbis tétlenül végignézze.

Ugyanakkor szembe kellett néznem a ténnyel, hogy nem semleges számomra. Ahogy teltek a napok, úgy kerültem egyre távolabb mindentől, ami ehhez a szőke fiúhoz köt. Nem esett jól az érintése, a csókjai, az ahogy megszólít.

Minden kis apróságától kirázott a hideg. Mégis arra vágytam, hogy a karjaiban legyek, hogy megóvjon, hogy végre valaki igazán szeressen. Ő pedig szeretett. Tiszta szívéből tette ezt. Niall nem rossz ember, Ő tökéletes. Én vagyok az, aki rosszá teszi. Nem érdemlem meg Őt.

Egy nagy kád forró vízben feküdtem, már egy jó ideje. Tegnap levették a gipszet a lábamról, így végre élvezhetem a hosszú, és elnyújtott fürdőzés örömeit. Körülöttem gyertyák, és finom illatok hátha a fürdősóknak, olajoknak.  A habok már olvadoztak körülöttem. Halk kopogtatás után belépett az ajtón Niall. A látványomon elvigyorodott, majd gyorsan levetkőzött, és beült mögém a kádba. Közel húzott magához, hátam mellkasának préselődött, kezét pedig végigfuttatta a karomon, végül pedig megállapodott a hasamon.

- Szeretlek – súgta a fülembe, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam – szeretlek titeket. Téged, és a kisfiamat!

Elmosolyodtam, fejemet egy kissé felé fordítottam, hogy a szemébe tudjak nézni.

- És ha kislány? – Tettem kezemet az Ő kezére, ujjai gyengéden cirógattak, ajka állam vonalát súrolta, hogy aztán a fülembe suttoghasson.

- Nekem fiam lesz, csak az lehet!

Szavai hallatán megmerevedtem, nem akartam ezt hallani. És ha valóban lány lesz? Nem fog neki örülni, nem fogja szeretni? Neki nem az a lényeg, hogy egészséges legyen? Elhúzódtam tőle, ki akartam mászni a vízből, de gyengéden visszahúzott.

- Maradj még cica – búgta fülembe, én pedig nem igazán akartam ellenkezni vele, tartva egy esetleges újabb vitától - olyan kibaszott tökéletes vagy!

Szembefordított magával, ölébe húzott, és a vállamat kezdte csókolni. Puha ajkai jólesően kényeztették nedves bőrömet, miközben ujjaival a derekamon zongorázott. Végigcsókolta a nyakamat, kéjesen nézett végig rajtam amikor halkan felnyögtem. Kezeit feljebb vezette, melleimet kezdte kényeztetni, egy percre sem vette le rólam a tekintetét.

- És csak az enyém – hajolt újra fülemhez, gyengéd simogatása, halk suttogása teljesen elvette az eszemet. Nagyon is valóságosnak éreztem az eseményeket, de mégis a földön túl lebegtem. Valahol egy nem létező világban, ami csak az enyém. Nem a miénk, az enyém. Óvatosan emelt ki a kádból, botladozva, csókunkat egy pillanatra sem szakítottunk meg, így hátráltunk az ágy felé, a hálószobába. A fehér ágynemű közé dőlve, vizes testünk egymásnak préselődött, kuncogva túrtam a szőke fiú hajába, aki játékosan végigharapdálta a kulcscsontomat. Jóleső nyögés tört fel belőle amikor először gyengéden majd egy kicsit erősebben végighúztam körmeimet a gerince mentén a hátán.  Kezével combomat kezdte simogatni, miközben apró puszikkal halmozta el az arcomat.

-  Te vagy a tökéletes – súgtam, tenyeremet arcára fektettem, féloldalas mosolyra húzta ajkait, belecsókolt a kezembe.

- Akkor egyezzünk ki egy döntetlenbe – hajolt újra a nyakamhoz, végigcsókolta a mellkasomat, hasamat, egy szaggatott sóhaj hagyta el ajkaimat ahogy legérzékenyebb pontomhoz ért. Beleremegtem érintéseibe, kezemmel a lepedőbe markoltam, ösztönösen emeltem meg egy kicsit a csípőmet, zihálva vágyva a még több kapcsolatért. Felnyögtem, és hajába túrtam, tekintetével fogva tartotta az enyémet, képtelen voltam máshova nézni, csak is a kék szemeibe. Hátravetettem a fejemet, felkúszott hozzám, kezével még mindig simogatott, túlfűtött mozdulatai egyre jobban repítettek az örömmámor felé, egyből ajkai után kaptam, csókunkba nyögtem mihelyt megéreztem magamban Őt. Elhúzódott tőlem, és lélegzetvisszafojtva nézte arcomat, kezemet tarkójára csúsztattam, körmömet pedig bőrébe vájtam, megfogta lábamat és lentebb húzott az ágyon, majd teste köré kulcsolta azokat. Csípője lassú ütemes mozgásba kezdett, lomha, elnyújtott mozdulatai között folyamatosan szakadt fel ajkaiból nevem, egy mély morgás hagyta el ajkait amikor gyengéden fülcimpájába haraptam.  Hirtelen magához ölelt, és felhúzott, az ágy szélére ültünk, kezével gyengéden a hátam mögé szorította az enyémeket, mellkasát az enyémnek préselte, ajkai ismét rátaláltak a nyakamra. Egyszerre mozogtunk, a szobában csak a sóhajaink, és egymás nevei verték fel a csendet, mindkettőnk testén izzadtságcseppek gyöngyöztek, keze még mindig a csuklómon pihent, bilincsbe fogva így azokat. A fejem hátra bicsaklott, a mellkasom pedig előre, éreztem ahogy a hajam a hátamat csiklandozta.

- Istenem - suttogtam teljes extázisba miközben hagytam, hogy az orgazmusom darabjaira szedje a testemet, lelkemet, és teljes valóm. Minden ízemben remegtem, izmaim megfeszültek, nagyokat sóhajtoztam, a fiú pedig egy hangos nyögés kíséretében élvezett el, fejét a nyakamhoz hajtotta, lassú lélegzetvétele csiklandozta bőrömet. Kezemmel átkaroltam a vállát, hajába túrtam, még közelebb húztam magamhoz, lassú körkörös mozgást írtam le ölébe csípőmmel, mire újból felnyögött.

- Ne! – szorította meg kezet – ne tedd ezt…

- Miért? – suttogtam a fülébe, egy percre sem hagyva abba a mozgást – szeretni akarlak téged egész éjjel…és talán még nappal is ha nincs dolgod.

Szavaimra felnyögött, hátradőlt az ágyon, gondosan ügyelve arra, hogy engem is magával húzzon.

A napját sem tudom mikor volt ennyire gyengéd velem, mikor figyelt rám utoljára így. Vagy azt,hogy mikor mondta el utoljára, hogy szeret. Minden érintése apró áramütésként ért, türelmetlenül vártam a következőt, szinte remegtem a hiányában.

Nem tudom mi történik körülöttem, az egyik pillanatban minden darabjaira hullik, a másikban pedig itt van ez az egész jelenet, és úgy érzem én vagyok a föld legboldogabb embere. Ha nem az egész univerzumé.

Minden egyes nap egyre közelebb éreztem magam a végéhez. Tudtam, hogy rá fog jönni, de itt van ez az este, ezek a lopott órák, és talán még minden helyrejöhet. Jobban kéne alkalmazkodnom, és igyekeznem. Mindent meg kell tennem, hogy jó feleség legyek. Nem adhatom fel. Ami elromlik azt meg kell javítani, nem pedig kidobni az ablakon.

Niall azóta nem bántott. Egyetlen egy rossz szó nem hagyta el a száját, elkísért a vizsgálatokra, fogta a kezem és velem együtt mosolygott.

Nem tudom. Talán a környezetváltozás hozta meg a hatását. Vagy azt, hogy teljesen elzárkóztunk a világtól, és senki sem tudja valójában merre is vagyunk. De minden nap megvan a lebukás veszélye. Mégsem törődtünk vele.

Csak vagyunk, ameddig lehet.

Talán még azután is.

*

- Már van egy kis pocid – jelentette ki miközben gyengéden cirógatta bőrömet, elvigyorodtam, és kezeimet hasamra fektettem – szeretem, ez sokkal valóságosabbá teszi az egészet!

Igazat adtam neki. Én is észrevettem a változásokat, hiszen tényleg sok idő telt el, de ezt még magamnak sem mertem bevallani. Késő este volt, talán hajnal felé járt már az idő, fejemet mellkasára fektettem, úgy hallgattam szabályos szívverését.

- Nem akarsz a feleségem lenni?

- Már egyszer igent mondtam -  néztem rá összevont szemöldökkel – szeretnéd újra és újra hallani?

- Nem lenne rossz- nevette el magát –de arra gondoltam, megtarthatnánk az esküvőt. Még a baba születése előtt! Mondjuk ma!

- Ma?

- Miért ne – ült fel, és engem is magával húzott – délelőtt elintézem amit kell, aztán pedig délután összeházasodunk! Csak mi ketten!

- Niall ez őrültség – ráztam meg a fejem – hova sietsz ennyire?

- A magaménak akarlak tudni…

- Már most is a tied vagyok – ráztam meg lassan a fejem.

- Tudod, hogy értem – nézett rám kék szemeivel – szeretném ha hivatalos lenne. Azt akarom, hogy egész világ tudja meg , te hozzám tartozol! Örökre!

Felsóhajtottam. Összefonódott ujjainkat kezdtem bámulni. Lassan de biztosan költözött vissza a remény a lelkembe, a tüdőm megtelt boldogsággal, ajkamba haraptam miközben egy bólintással áldásomat adtam az egész ceremóniára.

- Helyes – csókolta meg az arcomat – most pedig pihenj! Holnap nagy nap!

Nevetve húzott vissza a párnák közé, én pedig hittem neki. Esküvő. Házasság. Férj. Gyerek. Egy új élet.

A végén még tényleg minden rendbe jöhet?

Reggel egyedül ébredtem, Niall helyén csak egy aprócska levél várt, hogy ne aggódjak, időben itt lesz. Elmosolyodtam, fejemet lassan ingatva kászálódtam ki az ágyból. Felvettem a köntösömet, egy gyors zuhany után pedig a konyhába igyekeztem, hogy reggelit készíthessek magamnak. Jókedvűen dudorászva sasszéztam a konyháig, a pirítós illatára éhesen korgott egyet a gyomrom. Alig csúszott le az első falat a torkomon, amikor csengettek. Felsóhajtottam, próbáltam kizárni az egészet a fejemből, belekortyoltam a teámba, majd lekvárt kentem a vajas pirítósra, és egy ismételt harapás után megállapítottam, hogy ez éltem legjobb ribizli lekvárja.

Ismételt kopogás. Ezúttal sokkal hangosabb, határozottabb. Nagyot sóhajtva álltam fel az asztaltól, a pirítóst egy pillanatra sem engedtem el. Bele sem néztem a tükörbe, kérdés nélkül ajtót nyitottam.

Megfagyott körülettem a levegő.

Azaz körülöttünk.

- Liam…